A már szokásos év végén megrendezésre kerülő tiszafüredi terematlétika bajnokságon vettem részt ma. Már nagyon régen nem indultam ezen a versenyen. Idén 127 induló volt a bajnokságon. A VI. korcsoportban, ami az én kategóriám volt 7 fő versengett. A sorrend a szokásos volt és a 30 méteres síkfutással kezdtük a számokat. Sajnos itt egy pici baki becsúszott, hisz én egy szép hosszas bemelegítést akartam előtte megejteni, de már a melegítésem közepén szólítottak a futáshoz. Ennek eredménye lett, hogy a rajt után egy picit meghúztam a combhajlítómat, mely végigkísérte a versenyzésemet. Ezt a számot 4:38 alatt futottam le (3. hely). A helyből távolugrás következett 247 cm-t (2. hely), majd a 4kg-os medicinlabdával 1310 cm-t teljesítettem (1. hely) . Az utolsó helyszín a magasugrás volt, amit 130 cm-en fejeztem be (4. hely). Itt már egyre jobban éreztem a fájdalmat a lábamban, de nem hiszem, hogy sokkal több lett volna még bennem. Talán, ha nem fáj a lábam egy 135-öt át tudtam volna még lépni. Az összesítést a különböző számok helyezéseinek összege adtam meg, helyzetemben ez 10 helyezési pontot jelentett. Ezzel összesítésben a 2. helyen zártam a versenyt. A nyereményem egy adidas futball labda lett. A húzódást leszámítva jó kis verseny volt számomra és szerintem mindenki jól érezte magát.
A díjátadón: