Még tavaly bejelentette a cégvezetés, hogy támogatni fogják az egyéni sportolást azzal, hogy kedvezményesen vehetünk igénybe "All you can move SportPass" kártyát. A kártyával több helyre is lehet menni sportolni: uszodák, konditermek, futópályák és egyéb sportolásra alkalmas helyek vehetők igénybe vele. A kisebb csomagot néztem ki magamnak, mert ahová terveztem, hogy megyek úszni és ahol edzek az a terem is a listán van. Sőt még az Örs vezér téren lévő terembe is elfogadják, ahol Nemes Robi válogatott fekvenyomó is edz, akivel már korábban is hoztunk össze ott közös edzéseket. Így örültem, hogy az alkalmi 1500 Ft-októl is megszabadulok emellett a tervezett úszásokkal is megspórolok 2400 Ft-ot havonta, illetve a konditerem bérletemen is 7500 Ft-ot spórolok ezzel a kártyával. Nagyon vártam már, hogy mikor vehetem kezembe. Pénteken ki is adta a cég, hogy milyen módon lehet hozzájutni a kártyához. Minden feltételnek megfeleltem. Ma be is vittem a lapot kitöltve aláírva és már a kezembe is foghattam az All you can you move SportPassomat. Még egy-két dolgot elmondtak a kártyáról majd egyéb támogatásról is szó esett, ekkor rá is kérdeztem, hogy támogatna-e a cég esetleges világ versenyen való részvételemet. Mondták, hogy ők ebben nem illetékesek, de megkérdezik nekem. Én már a SportPassnak is nagyon örültem. Néhány óra múlva hívtak, hogy változott a szerződés a kártya igénybevételével kapcsolatban és menjek fel a HR-re. A változás annyi volt, hogy aki valamilyen egyesülethez/szövetséghez tartozik és versenyző az nem veheti igénybe ezt a kártyát, így azonnal el is vették tőlem. Szóval így esett, hogy volt kb. 3 óráig All you can move SportPassom. Bár nem értem, hogy aki versenyre jár azt nem kell támogatni? A hosszú évek alatt milliókat költöttem már a sportra és semmi nem folyt belőle vissza. Ezzel a kártyával sokat spórolhattam volna és akár gondolkodhattam volna azon, hogy valami nagyobb versenyre is eljuthassak, de ez egyre távolibbnak tűnik így. Azért még nem adom fel. A lehetőség még nyitott. Most csak a hazai versenyekre koncentrálok és azokra próbálok eljutni és a lehető legjobb eredményeket fogom elérni! :)
All you can move SportPass, avagy támogassuk a sportolókat!
2012.02.13. 16:54 KissCsovi
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szokeno62 2012.04.15. 16:40:41
További jó versenysportolást kívánunk!
AYCM Csapata
KissCsovi 2012.04.15. 18:56:03
Először is tisztázzuk a dolgokat! Én is bérből és fizetésből élek, napi 8 órás munkaviszonyban dolgozom. Konkrét összeget nem mondanék a fizetésemről, mert nem illik, de bőven a 6 számjegyű fizetés alatt kapok és semmilyen más anyagi forrásom nincs. Arról nem beszélnék most, hogy milyen más anyagi nehézségem van, amitől még rosszabb a helyzetem. Én is dolgozom, adózok, mint bárki más. Én is szabadidőmben sportolok a munkám mellett. Nekem is ugyanúgy kell a kikapcsolódás, a rekreálódás. Az, hogy tudok egy olyan szintet hozni a sportban, hogy még versenyekre is el tudok menni, ez csak hab a tortán. Én amatőr sportoló vagyok. Semmilyen anyagi juttatást nem kapok senkitől ezért, mert én versenyzek. Az egyesületem eddig csak annyiban tudott támogatni, hogy a versenyekre való utazást és a nevezési díjat kifizette. Idén már ez se tudja biztosítani nekem. Szponzorom sajnos nincs. Még egy világ versenyre sem tudok támogatókat találni, mert nem olimpiai számot űzök és sokan nem is ismerik a sportágamat. Régen Magyarországon állami szinten nagyon támogatták a sportot és volt is eredménye. Nagyon szép eredményeket értek el a magyar sportolók. Ezeket az eredményeket várják el ma is a sportolóktól, de a támogatás korántsem olyan mértékű, mint amilyen korábban voltak. Ma Magyarországon anyagilag nem éri meg versenyszinten sportolni, hisz csak keveseknek adatik meg, hogy támogatják és csak a sportból is meg tudjon élni. Én már annak is nagyon örülnék, ha nullára ki tudnám hozni a sportolást, és nem nekem kellene költenem rá pénzt.
Köszönöm szépen a jó kívánságot, remélem, hogy tudok továbbra is verseny szinten sportolni.
Sporttársi üdvözlettel:
Földvári Csaba
szokeno62 2012.05.11. 12:31:09
Bocs, csak most láttam a válaszod.
Mi éppen azért jöttünk létre, hogy támogassuk a szabadidősportot, és támogatást is kapunk rá, tehát nem igaz, hogy nincs támogatva Magyarországon a sport. Azonban azt mindenképpen ki kell szűrni, hogy azokhoz jusson el ez a támogatás, akiknek erre valóban szükségük van, tehát a 8 órában foglalkoztatott munkavállalók kaphassák csak meg ezt a támogatást. Ezt úgy tudjuk csak biztosan tudni, ha a cégekkel szerződést kötünk, garantálva egy bizonyos minimum Klubtag létszámot.
A versenysportot nem mi vagyunk hivatottak támogatni, mi "csak" egy kisvárosnyi ember - 15 ezer fő- számára biztosítjuk a féláron, harmadáron való sportolási lehetőséget az ország 157 sportlétesítményében.
További jó sportolást kívánunk Neked: AYCM csapata
KissCsovi 2012.05.11. 13:36:20
Az lehet, hogy a szabadidő sportban van pénz, de a versenysportban nincs. Most lesz májusban Pilzenben a Fekvenyomó Világ Bajnokság, amelyre többek között azért nem megyek, mert semmi pénz nincs rá. A szövetségünknek annyira nincs pénze, hogy a nevezési díjat sem tudja állni, amit eddig mindig ki tudtak fizetni, de korábban is a válogatott melegítőt is mi vettük saját zsebből. Az egyesületemnek sincs semmi pénze, még a hazai versenyekre sem. A súlyemelőknél is hasonló a helyzet, de más sportágak képviselőivel is beszélgettem már erről és ott sincs semmi pénz. Én 8 órában dolgozom minimál bérért és sajnos úgy néz ki, hogy ebből lassan csak kenyérre és vízre futja. Én örülök, hogy a szabadidő sportot támogatják, de annak is örülnék, ha a versenysportban is lenne egy kicsivel több pénz.
További sok sikert!
Csaba