A versenyre való készülésem vége nem úgy alakult, ahogy azt én terveztem, így a versenyen nem is éreztem magam túlságosan jó erőben. No meg lehet a hajnali kelés sem tett igazán jót ennek, hisz 4:40-kor már keltem. Ez az idő, míg mentem a vasútállomásra sok emléket felidézett bennem. Ugyanis míg 3 műszakban dolgoztam ekkor keltem általában, ha délelőttös voltam. Bár igaz az órám 50-re volt beállítva, de egy idő után ez kialakult, hogy magamtól keltem 40-kor és 5:03-kor már a villamossal robogtam is a munkába. Igaz oda csak kb. 45 perc volt az út, itt most 4 óra volt. Reggel még azt a 15-20 perces késés sem okozott gondot, amit Füzesabonyban kellett várni a vonatra, mivel Aszódon bőven volt idő menetrend szerint is az átszállásra. A lényeg, hogy időben oda is értem a verseny helyszínére. A mérlegelésnél most nem kellett félnem, hogy probléma lesz. Bár nevezési lapomat 66kg-ba adtam le, ezért rá is kérdeztem az utazás előtti napokban, hogy problémát okozna-e, ha esetleg nem férnék bele a súlyba. Megnyugtattak, hogy itt nem jelent problémát, hisz ez a verseny egy teljesen nyílt verseny volt, bárki indulhatott és akár a helyszínen is lehetett nevezni ebből kifolyólag nem is okoz ez sem problémát. Ennek örültem is, mert a mérlegelésnél 68,2 volt a súlyom így a 74kg-os kategóriában indulhattam. A versenyen sokan voltunk, így az eredeti kiíráshoz képest csúszott is a program, de már az elején tudatták ezt velünk. Mi felnőttek voltunk az utolsó kategória, aki versenyzett és minket is csak 4 csoportban tudtak beosztani. A kezdő fogásom 190kg volt, melyet teljesítettem is, majd jött a 200. Igaz ezen a versenyen erőben sem voltam a helyzet magaslatán, de ez a 200 ez egy nagy akadálynak bizonyul számomra, mert most sem tudtam második nekifutás után sem felhúzni Pedig bíztam benne, hogy végre meglesz legalább a 200 kiló. A könnyebb testsúlyomnak köszönhetően ezzel a 190-el sikerült egy 2. helyet elérnem. Sajnos mivel csúszott a program az utolsó vonatom meg indult, a dobogóra ismételten nem sikerül felállnom. Azért az oklevelet és az érmet megkaptam. Köszönöm a versenyszervezőknek a megértésüket. Majd jött egy újabb tortúra hazafelé a vonattal. Amit reggel 4 óra alatt sikerült megtenni, most majdnem 6 óra kellett neki. A késések sorozatának köszönhetően, de végre a Füzesabonyból induló utolsó vonatot elértem és hazajutottam még a vasárnapi nap folyamán. Bár nem sok híja volt, hogy éjfél után érjek vissza.
III. Atlasz Felhúzó Gála beszámoló
2012.10.15. 20:14 KissCsovi
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.