A mai napon kerültek fel az internetre a kajak-kenu válogatottnak a téli felmérőjének eredménye. Ezt nézegetve kedvet kaptam az erőfelméréshez. Ha már tegnap amúgy sem sikerült edzenem, igaz fél napot fát pakoltam, gondoltam ma meg is csinálom. Kíváncsi voltam, hogy darabszámra mennyit csinálok, hisz a megtett cm-t nem tudtam lemérni, ami alapján történt végül is az összehasonlítás náluk. Voltak számomra elképesztő darabszámok a listát megtekintve. Arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy én hány cm-en mozgattam meg a súlyokat, mert a listában is szerepel olyan, aki darabszám alapján 11. lett volna, de a megtett össz. cm-rel a 7. helyen zárt. A felmérés fekvenyomásban és mellhezhúzásban történt 60 kg-ban max. ismétlésszámmal 2 perces időlimittel. Én kiegészítettem még guggolással is, szintén a megadott paraméterekkel. A gyakorlatok között 10 perc telt el nálam, amely idő alatt bemelegítettem ill. felszereltem az adott állomást.
A fekvenyomással kezdtem a sort. Volt már az elején egy érzésem, hogy itt nem használom ki az időlimitet. 36 ismétlésig jutottam és csak 55 másodperc telt el a 2 percből. Ezt követte a mellhezhúzás, melyben 46 ismétlésig jutottam, míg guggolásban szintén 36 db-ot sikerült a limitidő alatt megcsinálnom.
Ez a felmérés igazság szerint nem mérvadó, hisz az számít, hogy ki hogy megy a vízen. :) Ugyebár én még csak most kezdtem 2 hete az alapozást, de így még érdekesebb lesz, hogy tavaszra mennyit tudok javulni és majd remélem a vízen is egyre jobb leszek idővel.
A 200 m-es válogatott eredményei:
http://www.kajakkenusport.hu/files/dokumentumok/ferfi_200m_felmeresek_tata_2013_dec.pdf