Versenybeszámolót írtam, de ez inkább esemény beszámoló, mivel nem jutottam el a versenyre. Tab felé mentünk mikor az autópályán a balatonvilágosi lejáratnál elszállt a kocsi jobb első féltengelye. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülés nem történt. A "sárga angyal" behúzott minket Siófokra és Tabról jöttek is értünk kocsival, hogy elvigyenek a versenyre. Útközben telefonáltunk, hogy pár percet késünk, de visszajeleztek, hogy nem indulhatok, mert nem érek oda a mérlegelés végére. Így jobbnak láttuk, ha visszafordulunk Siófokra. Nagy Tamás barátomnak köszönhetően hazaértünk, de a kocsi sajnos még Siófokon várja a javítást. Ahogy kaptam az információt a verseny eredményéről még összetettben is sikerült volna felállnom a dobogó 3. fokára.
Nagyon elkeserítőre, fárasztóra és szomorúra sikeredett ez a "versenyem". Kicsit meg is törtem most, de remélem hamarosan újra erőre kapok.
Ui.: Az eredményeket nézve valószínűleg meg lett volna fekvenyomásban az ezüstérem, felhúzásban és összetettben is a bronzérem.