Mint korábbi bejegyzésemben már írtam az ötlet, hogy versenyezzek fekvenyomásban az az akkori testnevelő tanárom ötlete volt. Ő mondta, hogy kellene rendezni egy házi versenyt az iskolában. Néhányan mindig bent maradtunk testnevelés órán a konditeremben, aminek felszereltsége elég szegényes volt. Igaz csak alibiből felraktuk valami 40 kilót a fekpadra és ha jött a tanár akkor nyomkodtunk bele, mintha edzenénk. Inkább délutánra tartogattuk az erőnket, amikor is kőkeményen gyűrtük a vasakat.
A házi versenyből nem lett semmi, de nekem a bogarat a fülembe ültette és az interneten rákerestem ilyen versenyekre. Hamar megtaláltam a Magyar Erőemelő Szövetség honlapját és abban a szent pillanatban el is küldtem a nevezésemet a diákolimpiára még két barátoméval egyetemben. Az első versenyem a Ráckevén megrendezésre kerülő Fekvenyomó Diákolimpia Elődöntője volt. A 2003-as évben dupla annyi induló volt, mint 2002-ben. Ezért kellett elődöntőt is szervezni, hisz eleinte csak a döntő volt kiírva a korábbi kevés létszámú versenyző miatt.
Ráckevére már az eljutás is érdekes volt. Kiskunlacházáig vonattal mentünk. Már hajnalban el kellett indulnunk és ekkor kezdődtek a kellemetlenségek, hisz reggel szakadt az eső. Mikor Lacházára értünk akkor kiderült, hogy a vasútállomás és a városközpont között nem volt valamiért buszjárat, így az utunkat egy kb. 4 km-es sétával folytattuk, amit még Ráckevén kb. 1 km-rel megtoldottuk, de mi voltunk bőven az elsők akik odaértünk. Ezek után már kellemesebbre fordult a nap menete.
Én olyan 54 kg környékén mérlegeltem, így az 56 kg-os kategóriában indultam. Kicsit zavarban voltam, hisz eleinte mind a 3-an (Én, Nagy Tamás és Nagy Viktor) 50 kg-ot diktáltunk be kezdő fogásnak. Később leesett, hogy csak 3 fogásunk van így gyorsan 70 kg-ra módosítottam, de már az 50-nel enyém lett volna a legnagyobb kezdő fogás. A versenyen kicsit rossz volt a hangosítás és nem hallottam a neveket meg kicsit az újdonság varázsa miatt be is bambultam, amikor is egyszer megakadt a verseny. Fel volt pakolva a súly és szólították a következő versenyzőt, de nem ment senki. Ekkor kérdezte tőlem a szegediek edzője Ducsai Géza bácsi, hogy nem-e én jövök véletlen? Mikor megbeszéltük, hogy nevet nem hallottunk, hogy ki jön, rákérdeztem a súlyra, mely 40kg körül volt felpakolva. Erre közöltem vele, hogy nem én jövök, hisz én 70-en kezdek. Géza bácsi elképedt és egy pillanatra abba is hagyta versenyzője masszírozását. J Anyukám a nézőtérről figyelt, és amikor lapozták a súlyt nekem akkor a közönség meredten figyelt, hogy ki jöhet. Kimentem a súlyra és a tömeg elfojtott nevetését lehetett hallani, hogy mit akar már ez az egy szál bél gyerek. Mikor játszi könnyedséggel teljesítettem a fogásomat a nézőtér meghökkent. Ezt követően én 80 kg-ra kértem a súlyt, amit elsőre nem sikerült teljesítenem, de a 3 fogásomra sikeres volt. Ezzel 10 kg-mal vertem a másodikként végzett szegedi srácot. Rá egy évre tudtam meg, amikor Szegeden a fekvenyomó diákolimpia döntőjén voltam és a tornaterem folyosóján láttam a fényképeket „Akikre büszkék vagyunk”, hogy bizony egy többszörös diákolimpiai bajnokot sikerült elvernem.
Ez után nagy erőkkel készültem a döntőre.
