2003. március 5.-én Ráckevén volt éltem első fekvenyomó versenye. Kicsit kanyarodjunk még előrébb, hogy is jött ez az egész? Ugye én már 97 óta kajakoztam és 2000-től már konditeremben is ment a téli alapozás. Ekkor voltam olyan 44kg és 45kg volt a maxom fekvenyomásban életem első max felmérésén. 2003-ra már fel is mentem olyan 53kg környékére és erősödtem is sokat. Mi ekkor testnevelés órán a kondiban töltöttük a tesi órát. Itt egy darab több funkciós gépre kell gondolni, ahol a fekvenyomó része volt használható. Persze mi nem csináltunk különösebben órán semmit, de alibiből felraktunk 40 kilót a fekpadra és ha jött a tanár akkor valaki belenyomott egy párat. Ugye mi délután lementünk és rendesen edzettünk, de a tesi óráink nagy része így telt. Az akkori testnevelőm egyszer felvetette, hogy csinálni kéne egy házi versenyt. Én nagyon belelkesedtem és ezek után 2 hétig folyamatosan ostromoltam a tanárt, hogy mikor lesz a verseny, de csak mindig az volt a válasz, hogy valamikor később. Én ezt meguntam, hogy nekem kell egy időpont és elkezdtem keresni az interneten versenyek után. Hamarosan meg is találtam a Magyar Erőemelő Szövetség honlapját. 2002 decembere vagy már 2003 januárja lehetett ezt pontosan már nem tudom, de láttam, hogy 2003-ra szóló diákolimpiára már novemberben le volt zárva a nevezés. Én küldtem egy e-mailt a szövetségnek, hogy most találtam meg a honlapot, de nagyon szeretnénk indulni a versenyen és volna-e még lehetőség nevezni. Erre kaptam egy választ, hogy lehet, mert nagy az érdeklődés és kitolták a határidőt és még a magas jelentkező szám miatt elődöntőt is fognak rendezni Ráckevén. (Előtte kevés nevezés miatt nem kellett, de 2003-ban olyan sokan jelentkeztek, hogy még plusz kettő helyszínen rendeztek később elődöntőt a ráckevein kívül.) Belelkesedve gyorsan beneveztem magunkat a versenyre. Utólag szóltam az iskolának, hogy engedjenek már el a versenyre, meg, hogy adjanak igazolást, mert szerdai napon lesz az elődöntő.
Emlékszem, hogy kora reggel még sötétben indultunk vonattal Ráckevére. Vagyis a vonat Kiskunlacházáig vitt és onnan kicsit nehezen, de végül beértünk elsőként a verseny helyszínére. A verseny hangosítása nem volt a legjobb és egyszer megakadt a verseny. Szólítottak valakit nyomni, de nem ment senki. Én kicsit el voltam varázsolva kb. azt sem tudtam hol vagyok mikor a mellettem álló edző (akkor még nem tudtam, hogy a szegediek edzője) megkérdezte tőlem, hogy nem én jövök? Kérdeztem, hogy kit szólítottak, de ő mondta, hogy nem hallotta. Akkor rákérdeztem, hogy mennyi súly van fent. Mondta, hogy olyan 40 kiló környékén. Én meg legyintettem, hogy biztos nem én jövök, mert én 70 kilóval kezdek. Erre az edző versenyzője csuklyájának masszírozását abbahagyva leesett állal nézett rám. Amikor valóban én jöttem ugye bemondják, hogy: "A súly 70kg következik Földvári Csaba." Anyukám a nézőtéren ült és mesélte, hogy ment a suttogás, hogy ki jöhet ekkora súlyra. Majd elindultam a fekpadhoz. Ugye az 53 kg-omhoz már ez a mostani 178 centim is meg volt és ugye rövidnadrág pólóból kettő-kettő cérna lógott ki végtag gyanánt. Ment is a kicsit visszafojtott nevetés, hogy mit akarok. Majd miután játszi könnyedséggel kinyomtam jött a döbbent csend. Kicsit meg is zavart, hogy utána bámultak. Második fogásra 80 kg-ra mentem, ami elsőre nem sikerült, de harmadikra összekaptam magam és simán megnyomtam. Érdekesség, hogy a versenyen a legnagyobb nyomás egy 123 kilós sráctól volt 90 kg. Csakhogy kontextusba helyezzük a dolgokat.
Rá egy évre mikor Szegeden volt a diákolimpai döntő az ottani gimnázium folyosóján nézelődve találtam egy falat egy felirattal, hogy: "Akikre büszkék vagyunk!" Fotók voltak kitéve és, hogy kire miért büszkék. Ekkor akadtam rá a 2003-as elődöntő súlycsoportom második helyezettjére, akit azon a versenyen 10 kilóval vertem. Kiderült, hogy többszörös diákolimpai bajnok volt. A 2003-as döntőn csak súlycsoportot váltva sikerült ez neki elkerülve engem.
A 20 év alatt rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Voltam válogatott, voltam világ bajnokságon, voltam európa bajnokságon, fekvenyomásban egy időben a súlycsoportomban vezettem az országos ranglistát, országos csúcskísérleteim voltak, volt amiben sikerült is (felhúzásban). Nehéz lenne kiemelni igazából, hogy mi volt a legszebb, mert maga ez az egész út szép volt. Persze az első verseny mindig különleges marad és remélem 20 év múlva masters éveimben versenyezve még több élménnyel gazdagodom.
